Vannak pillanatok..

Vannak pillanatok, amikor teljesen tanácstalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy miről is kellene írnom. Néha beteges kényszert érzek, hogy blog formájában kiközvetítsem a gondolataimat - néha pedig napokig egy használható gondolat sem költözik be a fejembe..

Alapvetően szeretek írni.. sőt imádok.. olyan, mintha egy barátnak önteném ki a szívemet - csak éppen nem billent jól hátsón ha netalántán téves útra térnék - :) viszont: nem hazudik, nem használ ki.. csak van és kész. :) Ideális barát lenne ha néha-néha venné a fáradtságot és célozna felém egy pár pozitív gondolatot.. sőt.. több, mint tökéletes.

Annyi fronton csalódik az ember a mai világban.. annyi stressz ér bennünket, annyi helyen kell megfelelnünk.. sokszor irreálisan nagy követelményeket állítanak fel velünk szemben, aminek a megugrása - lássuk be- nem egy könnyű feladat. Az egyetemi életbe csöppenve döbbentem rá arra, hogy mennyire nem vagyok még alkalmas bizonyos dolgokra.. pl: képtelen vagyok beosztani az időmet. Pontosabban: be tudom én osztani, viszont a "kötelező jelleggel végrehajtandó" dolgok valahogy nem férnek bele a napi 24 órába. :) Tudatosabban kellene élnem.. bevezetni egy napi rutint, ami a nap nagyobb részében iránytűként szolgálna..ez a rendszertelenség teljesen kikészít.. elveszi azt a kevés energiámat is, amit nagy nehezen összekapartam magamnak. :)

A tudatos embereket állítólag sokkal kevesebb váratlan dolog éri - nyilván éri őket kellőképpen külső inger -,de számukra elegendő ha csak a váratlan helyzetekre koncentrálnak, hiszen a napi "menetrendet" ők már régen megtervezték fejben.  Irigylésre méltó. Komolyan. Ha újra kisgyermek lennék és lenne beleszólásom - már akkor- az életembe, akkor szinte tuti biztos vagyok benne, hogy élsportoló karriert választanék magamnak (vagy legalább is magas szinten művelném a mozgást) :) Néha összehozott az élet olyan emberekkel, akik amellett, hogy iskolába jártak, napi szinten jártak edzésekre, meccsekre, edzőtáborokba ÉS!! ők egytől-egyig mind kitűnő tanulók voltak. Ők megtanulták azt, amit mi "civil" emberek sose fogunk megtanulni: tudatosságot. Ha egyszer elérkezek abba a fázisba, hogy anyuka leszek akkor én úgy szeretném felnevelni a gyerkőcömet, hogy a sport által valami olyan plusz dolgot kapjon, amit a tanulásban, magánéletben egyaránt kamatoztatni tudjon. :) Nem kell, hogy világbajnok úszó legyen vagy Európa-bajnok vívó én csak azt szeretném, hogy a mozgást szeretetként fogja fel, ne pedig "szükséges kényszernek".

20 éves fejjel sokszor megfogalmazódik bennem a gondolat, hogyha újra kezdhetném az életem akkor mit és miben változtatnék.. alapvetően semmit.. elégedett vagyok minden eddigi tettemmel, hiszen szabad akaratomból döntöttem minden egyes alkalommal..viszont egy dolgon biztos változtatnék: nagyobb hangsúlyt fektettem volna a sportra már olyan 6-7 éves koromban. :) Nem hibáztatok senkit azért mert nem így lett mert mint említettem, teljes mértékben elégedett vagyok a mostani helyzetemmel és életemmel. :)

Na és tessék.. megint úgy indultam neki az írásnak, hogy abszolút nincs ihletem.. és most itt tartok már az x-edik bekezdésnél.. :) Nem írtam nagy dolgokról, nem váltottam meg a világot csupán csak egy fehér felületet öltöztettem "betű ruhába" és töltöttem meg a szívemből jövő tintapacákkal... :))

Most, hogy a napi adagot "legyártottam" a blogra, elteszem magam holnapra :)

Nyugis estét/éjszakát mindenkinek!