Minden diéta sikeressége 70%-ig múlik az étkezésen, 30% csupán az edzés érdeme.. legalábbis ezt állítják az "okosok"..
Hatalmas probléma velem, hogy nem vagyok kitartó. A mai nap 3x is belekezdtem különböző tornavideókba de 5 perc után annyira lüktetett a buksim, hogy inkább pihenő pályára küldtem őket. Holnap bepótolom - ezzel nyugtattam a lelkiismeretemet.
A fenti arányokból is láthatjuk, hogy elég lenne csak egy kicsit is odafigyelni a táplálkozásunkra - bombabiztos eredményt hozna.. én is mindig prédikáltam, hogy "A kaja az semmi, simán el lehet hagyni bármit", "Ha ezen múlik a fogyásom akkor bármire képes vagyok".. aztán jött a hidegzuhany. Minden egyes nap meg kell küzdenem a szemtelen mohóságommal.. egy kis kanál leves.. aztán a következő fordulóval elpusztítom az asztalon heverő husi felét.. aztán még rájárok a hűtőre hátha termett ott valami ínycsiklandozó finomság, amióta én nem jártam arra.. buta szokás..elhagyható lenne. :)
Mióta kicsit is jobban odafigyelek/odafigyelnék arra, hogy mit adagoljak magamba azóta mindig csak falakba ütközök. Az a bizonyos elhatározás mindig meg van, hogy "na majd ma" bizonyítok.. de aztán egy banánhéjon mindig elcsúszok.. mindig van itthon valami bűnbeesésre csábító finomság, amit a szemem olyannyira megkíván, hogy S.O.S. jelzésben riasztja a pocakomat.. a pocak meg ha üzen.. akkor nincs ellentmondás.. :))
Túl sok sikertörténetet olvasok.. túl sok életmódváltós blognak vagyok a tagja.. túl sok inger ér.. ha valaki a kalóriaszámlálásra esküszik, akkor én ugrok.. ha valaki elhagyja a tejtermékeket és ez a sikerének a kulcsa, akkor én minden kérdés nélkül elvágom magam a tejtermékes pultoktól.. ez vagyok én.. sikert várva csapódok ide-oda.
Egy időben volt, hogy minden "bűnös" dolgot megvontam magamtól. Jójó..joggal lehet felszisszenni, hogy ennyire drasztikus lépésre azért nincs szükség és különben is.. minden tápanyagra szüksége van a szervezetnek..
1) Nekem nem hiányoznak a gyümölcsök - totálisan megvagyok nélkülük.. ergo elhagyhatóak számomra.
2) Tejtermékek - a túró rudi a mindenem - ezen kívül bármit tudok hanyagolni.
3) A nagy mumus: kenyérfélék, péksütik - eddig nem sikerült teljes mértékben száműzni a mindennapjaimból.. mondhatni, hogy visszaeső vagyok. :))
A kenyérféléktől egyébként egy időben már sikerült búcsút intenem... -rövid időre ugyan- de tapasztalhattam a kenyér nélküli lét minden szépségét.. Pozitív hatásokat tapasztaltam magamon.. nem voltam elnehezülve.. a pocakom se nézett ki úgy, mintha 7 hónapos terhes lennék.. :D Nincs mese - nincs kifogás vissza kellene térnem erre az életmódra.. viszont annyi fejtörést okoz az, hogy mi legyen a reggeli, mit harapjak be ebéd gyanánt, hogy egyszerűen hamar elszáll minden energiám aztán pedig bedől az egész elméletem.
Kitartás, kitartás, kitartás. Ez a titka mindennek. Annyira jó vagyok elméleti síkon..viszont annyira gyenge a gyakorlatban, mint egy nemistudommi.. nem minősíteném magam :D
Segítség! Valaki billentsen popón különben nem lesz ez így jó...
Az elméletet muszáj lesz betartanom, hiszen minden fejben dől el. Ugye? Ugyeugyeugye? Az erő velem van..na de akkor miért nem ragadja meg a grabancomat és förmed rám, hogy térjek végre észhez? :))
1 kerek hete, hogy nem írtam.. igazából most annyira nem éreztem égető vágyat az iránt, hogy megosszam a világgal a gondolataimat..
Jelenleg több dolog is foglalkoztatott.. elmélyültem különböző területekben, próbáltam egy kis univerzális felderítést végezni..
A diétázás.. pontosabban az életmódváltás még most is a terítéken van. Ez a "témakör" már óvodás korom óta foglalkoztat - mivel kb azóta küzdök súlyproblémával.. mondhatnám úgy is, hogy én már eleve a vasgyúró életmódra születtem.. Mindig kerekedett a pofim, a pocim..a kondícióm sem volt éppen példaértékű viszont ezt tudtam magamról és folyamatosan égett bennem a bizonyítási vágy. :)
Sláger-sláger.. sokszor lesz még erről bejegyzés na de kérem miből állna egy nő élete, ha nem egyfolytában a tökéletes alak eléréséért küzdene? Jó, természetesen nem csak ebből áll a világ viszont azzal nem vitatkozhatunk, hogy 10ből 9 nő gondolkodás nélkül megváltoztatná az alakját ha lehetősége nyílna rá.. szomorú tények, viszont ilyen világban élünk.. Túlidealizált képek villognak mindenhonnan, hatalmas elvárást támasztott elénk a média mi pedig megyünk csordában az "elfogadott" felé..
Lehet, hogy erős szó a "csorda" viszont ezzel tudnám leginkább jellemezni ezt az effektust. Az internet, az írott sajtó, a televízió mind-mind azt sugározza nekünk, hogy változzunk meg..töltessük fel a ráncainkat, tüntessük el a súlyfeleslegünket, változzunk meg, mert a jelenlegi kinézetünk nem "versenyképes"..nem elég "versenyképes" ahhoz, hogy a reklámból csöpögő "túl tökéletes" szőke hajú, kifogástalan alakú lányokat utolérjük.
Néha elborzadok azon, hogy hová tart a világ,, viszont (!!) az a jó hír, hogy üdítő kivételek mindig vannak. Én is próbálok az lenni.. nem buta, sznob, egoista páva szeretnék lenni.. hanem egy nő, aki odafigyel magára is - de mások fontosabbak neki. Ezt igyekszem szem előtt tartani és azon dolgozni, hogy magam és mások szemében is a legjobb lehessek. :)
Szeretnék valami újat, valami hatalmasat, valami megismételhetetlen dolgot létrehozni.. Szeretném ha meg tudnék teremteni egy csoportot, egy közösséget egy oázist, amit az emberek szeretnek.. és -ha úgy adódik- elismernek érte.
Mostanában egyre több blogot olvasok. Legyen szó beauty, életmód vagy bármilyen más jellegű irományról mindig egy gondolat fogalmazódik meg bennem: én is ki akarok tűnni valamiben.
Szeretek írni: ez eddig pipa.
Szeretek sütni-főzni: pipa.
Szeretek kreatív dolgokkal bíbelődni: pipa.
Sminkelni, hajjal babrálni nem tudok, ezekben a "női dolgokban" én abszolút tehetségtelen vagyok. :)
Tehát akkor úgy nézne ki a dolog, hogy létre kellene hoznom egy kreatív-receptes blogot, ahol kiélhetem magam és ahol maradandót alkothatnék... na már most 1) ez nem ilyen egyszerű, 2) az egész egy nagy katyvasz lenne... konzekvencia: ide higgadtság és kellő megfontoltság kell. :)
Azt hiszem minden sikerhez őrültség kell, elszántság.. megszállottság. Hinni kell magunkban, hinni azt, hogy nyújtózkodhatunk akár a csillagokig is. Magamévá kellene tennem egy olyan hobbit, amit szívből csinálok.. ami kikapcsol..ami szórakoztat..amit szeretek...ami tényleg én vagyok.
Régen matricákat gyűjtöttem aztán áttértem a szalvétákra.. hódoltam már az üvegfestés sokszínűségének is és azt hiszem a gyöngyfűzésben is kiéltem már magam..most valami más kell.. valami komoly, valami nagyszabású..a kérdés már csak az, hogy hogyan találjam meg az utamat.. hogyan érjem el?
Lépjek ki a komfortzónámból? Abból már rég kiléptem.. Mégis merre kellene nyitnom? Esküszöm, hogy a hétvégén gőzerővel rajta leszek az ötletelésen..ez már nem állapot, hogy én vagyok az egyedüli ember, akinek semmi hobbija nincsen.. :D Ez az én szegénységi bizonyítványom, aláírom.. de tenni fogok ellene, hogy büszke lehessek magamra.. büszke AKAROK lenni magamra és tudjátok mit? Az is leszek.. :)
Ha már kedd és ha már esküvő, akkor mai második bejegyzésemben megmutatom a legeslegkedvencebb lánykérős videómat.. egyszerűen zseniális! Ez az a videó, ami akárhol, akármikor mosolyt és boldogságot tud csalni az arcomra.. Hibátlan. Megható. Romantikus. :)
A lilának ezer féle árnyalata van. Kitűnő választás tavaszra, nyárra, őszre, télre.. a kulcsszó a harmónia és a megfelelő árnyalat - természetesen az évszaktól függően. :)
Most pedig lássuk az inspirációs képeket -a lila jegyében :)
Csodaszép lila csokor a ceremónia idejére fenntartott székekre. :)
Ünnepi lila pompa
Lila - a vendégvárás jegyében.
Elegáns megoldás - lilával.
A vőlegényről sem szabad ilyenkor megfeledkezni. :)
Másik variáció.
Menyasszony - lila csokorral.
Csodaszép virágkompozíció. :)
Az egyik kedvenc képem <3
Lila egyveleg <3
A lila egy csodaszép szín. Jól kombinálható bézzsel, zölddel, rózsaszínnel, fehérrel.. ügyesen beilleszthető mind a menyasszony öltözékébe - mind pedig a vőlegényébe. Merjük bátran használni a színeket, hisz életünk legszebb napjára az idők végezetéig emlékezni fogunk! :)
Hogy tudok magamra erőltetni egy olyan dolgot, amit nem akarok?
Annyira küzdök, annyira szeretném de mindahányszor próbálok teljes erőbedobással nekilátni a tanulnivalónak egyszerűen megakadok..
Tudom..volt már erről poszt. Siránkoztam eleget. Megérteni azonban csak az tud, aki volt már hasonló szituációban. Rendkívül nehéz.. számomra felér egy kínzással is. Alapjában én egy nagyon alkalmazkodó ember vagyok, tudom mi a kötelességem és becsülettel el is szoktam végezni de ez.. ez a helyzet más. Nincs, ami motiváljon.. próbálom, küzdök, de a vége mindig ugyanaz: kudarctól nekilódult könnycseppek, amik aztán a jegyzeteken landolnak.
A tanulást mára is feladtam..pedig tudom, hogy nem kellene. Bizonyítanom kell a szüleimnek.. nem hagyhatom őket cserben. Tudom..rossz hozzáállás. Elsősorban a saját boldogságomért kellene küzdenem de jelenleg képtelen vagyok bárminemű erő kifejtésére is. A szívem mazsolaként összeaszódva meg-meg dobban de csak gyengén, mert az elvárástól ránehezedő láncok hatalmas szorításban tartják az én cseppnyi gyermeki szívemet.. nem bírok el ekkora terhet. Minden egyes nap a gondolataimba mélyülve tépődök a helyzetemen és egyszerűen nem látom a kiutat, a megoldást. Beszélnem kellene anyáékkal? Ez az ötlet eleve halálra van ítélve.. nekik én vagyok az "egyetemista gyermekük", akire büszkék lehetnek, aki a család esze lesz, aki még fogja valamire vinni az életben..
Ilyen elvárásokkal a nyakamban mégis hogy merjek kitörni? Nem tudok és nem is merek. Gyáva vagyok ha úgy tetszik.. Ha elmegyek a tükör előtt csak egyetlen dolgot érzek magammal kapcsolatban: szánalmat. Szánalmas, hogy még erre se vagyok képes..pedig annyira szeretném ha rá tudnám magamra erőszakolni..ha az akaratom felülkerekedne a szívemen..
Idegileg teljesen a padlón vagyok..fizikailag is nagyon megvisel ez az időszak.. vagyis az az időszak, amióta egyetemista vagyok. Nehezen alszok el.. folyamatosan azon kattog az agyam, hogy mi van ha nem sikerül.. mi van ha ebben is kudarcot vallok?.. én nem bírnám elviselni azt, ha a szüleim - vagy bárki más- szégyenkezne miattam.. azt már végképp nem bírnám el. Rengeteget fáj a fejem, sokszor vágyom a magányra, az egyedüllétre.. csak feküdni egy helyben és várni a megváltás szikráját hátha a kobakomra omlik.
Mindenki áradozik az egyetemi éveiről.. Bulizás, pasizás - ellenkező esetben a másik nem meghódítása :)-, életre szóló barátságok, felejthetetlen hangulat.. az egész egyetem egy nagy szórakozás.. a csoporttársaimat is el szoktam figyelgetni.. kari bulik, ki kivel volt és éppen hol..hány pontot szedett össze az éppen aktuális zh-n.. és erre itt vagyok én 0 szociális élettel, egy hatalmas lelki teherrel.. itt vagyok én, aki kergetné az álmait, de túl gyáva hozzá.. Ebből a bekezdésből úgy tűnhet, hogy én vágyok arra, hogy minden héten szórakozzak, hogy el legyek látva 100 baráttal és legalább ennyi fiú lengjen körül.. de NEM. Nem azt várom az egyetemtől, hogy eszméletvesztésig igyam magam minden szerdán, nem azt várom tőle, hogy itt ismerjem meg a legjobb barátaimat.. egyetlen dologra vágyok: segítsen hozzá az álmaimhoz. Segítsen azzá válni, aki tényleg szeretnék lenni. Segítsen felnőni ehhez a cudar világhoz. Adjon nekem bátorságot, mankót, elég biztonságot ahhoz, hogy a saját utamra lépjek.
Rengetegen mondták már nekem, hogy ne akarjak megfelelni másoknak - hiszen úgyis lehetetlen - én mégis mindig ugyanabban a hibába esek és hiába tudom mi lenne a helyes, engedek a nyomásnak. Lehet, hogy 10 év múlva, 2 gyerkőc anyukájaként olyan dolgokat fogok tudni megtanítani nekik, amiket más nem tudna.. Olyan tapasztalati háttér lesz mögöttem, olyan érzések, olyan dolgok, amiket lehet hogy át kellett éreznem ahhoz, hogy később helyt tudjak állni minden téren.. anyukaként, feleségként, dolgozó emberként, lányként, testvérként..Kezdem egyre jobban ezt érezni. Át kell élnem ezeket, hogy később tanítani tudjak..
A bejegyzés írása közben rájöttem valamire.. az egyik hatalmas hibámra: rettenetesen törekszem a harmóniára - bizonyos helyzetekben -. A családunkban különösképpen igyekszem békét teremteni és terelgetni mindenkit a helyes útra.. a néha veszekedésekkel tarkított életem megtanított arra, hogy néha nekem kell az áldozatnak lenni.. néha nekem kell csendben eltűrnöm mindent csak azért, hogy a béke megteremtődjön. Nagyon vágyok a nyugodtság érzésére..azt az érzést szeretném átérezni, amikor minden rendben van..amikor nincsenek zavaró tényezők.. amikor nem azon kell izgulnom, hogy kit kell megvédenem, kiért kell kiállnom, kit védelmezzek..amikor nem kell hárompercenként ellenőriznem senkit sem, amikor végre megbízhatok magamban.. és amikor végre megbízhatok másokban is.
A belső feszültségemet rengetegszer kivetítem másra. A kényszer, hogy megfeleljek.. a kényszer, hogy a legjobb formámat hozzam a nap 24 órájában.. a kényszer, hogy a legjobb legyek.. a legjobb legyek a párom számára, a családom számára.. hogy nélkülözhetetlen, lecserélhetetlen lehessek. Majdnem bármit képes vagyok feláldozni ha erről van szó..sokszor azonban teljesen irreálisan gondolkodok és a félelmeim olyankor eluralkodnak rajtam és saját magamnak generálom a feszültséget. Rettenetesen rossz hiba.. én mégis sokszor elkövetem újra és újra. Kedves Élet.. és Sors.. ha olvassátok ezeket a sorokat, akkor kérlek benneteket, hogy rángassatok ki ebből az uralhatatlan helyzetből..teremtsetek körülöttem békét és boldogságot.. tereljetek a saját utamra és aztán cibáljátok meg a fülemet ha néha-néha megpróbálnék letérni az álmaim felé vezető útról.
Ez a bejegyzés nagyon hosszú és lelkis lett. Kimondhatatlanul szükségem volt már arra, hogy egy semleges "személynek" kiöntsem a szívemet..szükségem volt arra, hogy átlássam a gondolataimat.. megismerjem magamat..a gondolataim mögé lássak. Sajnos senki nem tud nekem teljesen pártatlanul segíteni. Nyilván mindenki jót akar nekem.. de egy valamit senki nem tud, mégpedig azt, hogy NEKEM mi a jó. Nem lesznek ám mindig ilyen búvalbélelt irományok.. szeretek én viccelődni.. meg aztán én egy nagyon cuki kiskirálylány vagyok, aki óriás plüssmacival alszik és aki fél kidugni a lábát a takaró alól, mert retteg attól, hogy leharapja egy szöörnyeteg.. ez vagyok én.. - majdnem- 21 évesen. Örök álmodozó, szeleburdi, hallgatag de viccelődni szerető, empatikus és néha izgága ám -remélem- egy szerethető lányka.
Egy szuszra ez most lehet hogy sok volt és lehet, hogy egy megkeseredett egyénnek tűnhetek de nem vagyok az. Imádom az életet.. imádom a boldogságot, a nevetést, a vízen megcsillanó őszi napsütést, a tulipánokat, az évszakokat, a hatalmas kirándulásokat, a verseket, a könyveket, a sütés-főzést, a cuki dolgokat, a vicces videókat, a romantikus dalokat és pillanatokat, a családomat, a szerelmemet és a veszettül rohanó időt is mert tudom, hogy egyszer az idő úgyis segít elérni az álmaimat. :)
U.I.: holnap jön az esküvős poszt. A keddi nap színe a lila lesz. :)
Az utóbbi időben megint elmaradt az írás. Nem ötlethiányban szenvedtem, csupán csak időm nem volt billentyűzetet ragadni. :) Ha hétvége, akkor szerelem..szent és sérthetetlen.. tudnék miről írni, bár olyankor nem igazán akarok. :)
Nehéz visszacsöppenni a szürke hétköznapokba.. nehéz magam mögött hagyni egy "más világot"..egy más világot, ahol minden jó, minden szép, semmi probléma nincsen... és egy más világot, ahol azzal lehetek együtt, akit a világon a legjobban szeretek. Távkapcsolat. Ki lehetett találni, bár most nem kitalálósdit szerettem volna játszani. :)
Emelem kalapomat azok előtt az emberek előtt, akik már több éve távkapcsolatban élnek.. találkozás - elköszönés, találkozás - elköszönés.. ez a forgatókönyv.. és több, mint 2 éve már én is tudom, hogy milyen érzés ebbe a "táborba" tartozni. Iszonyú nehéz.. főleg ha az embernek rossz napja/napjai vannak.. nem tud kibe kapaszkodni és a legszörnyűbb az egészben, hogy nem tud csak úgy csapot-papot ott hagyni, hogy menedékre találjon a párjában mert hát..azok a fránya kilométerek. Egyetlen dolgot tehetünk ilyenkor: várnunk kell.. és mégis meddig? Azt sajnos nem tudom..Valószínűleg nem hangzik túl biztatóan ez a bizonytalanság, viszont ha szeretünk valakit..
Jó ez az utolsó mondat azért elég furcsán hangzott.."ha szeretünk valakit"... hahóóó.. miért ne szeretnénk? Hiszen együtt vagyunk.. Jó-jó. Rosszul fogalmaztam..a távkapcsolatban az a legszörnyűbb, hogy várni kell.. várni és várni..elsődlegesen arra, hogy viszontlássuk a párunkat.. másodsorban pedig arra, hogy kizökkenjünk ebből az állapotból.. leredukálódjanak a kilométerek. A távolság.
Rengetegszer gondolkoztam már a helyzetről..mi a célja az életnek? Türelemre akar tanítani? Próbára akarja tenni az akaraterőmet? Miért pont így alakult az életem? - Hozzá tenném, hogy jobban nem is alakulhatott volna, viszont néhány részletet igazán a kedvemre szabhatott volna :) - Minden összevetve rendkívül hálás vagyok a sorsnak, úgy érzem, hogy életem végéig az adósa maradok. Ekkora mértékű csodát soha nem leszek képes teljes mértékben visszaadni.. mert soha nem tudom majd szavakkal és tettekkel sem viszonozni mindazt, amivel meg lettem ajándékozva..<3
.jpg)
